Színpadunk

Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében. írta William Shakespeare

Valóban a saját életünkben a saját színdarabunkat mi játsszuk el. Mi vagyunk benne a főszereplők. A saját színdarabunkat a saját színpadunkon mi alakítjuk, hisz mi vagyunk a rendezők is. Gondold végig. Minden rajtad múlik. Azok a szereplő-társak, akik körbe vesznek, mind mellékszereplők a Te színpadodon. Te hívod oda őket, Te küldöd el őket és Te válogatsz. Amikor már nincs szerepe a Te színdarabodban, tovább kell lépjen. Gondold át ezt is. Amennyiben az életedben negatív szereplők, negatív események, negatív következmények vannak, jogod van hozzá, hogy szereplőket válts. Te színdarabodban akkor lesz siker, ha a nézők örülnek és boldogok. Nemcsak ők, hisz magadnak csinálod. Persze egy kicsit ez rossz hasonlat, mert nem másnak, hanem magadnak alakítod az egészet. Megteheted, hogy olyan szereplőket válogatsz be a saját darabodba, akik pozitívak, előrevisznek, fejlődnek és akarnak is fejlődni. Nagyon itt van az ideje. Biztos, hogy lesz a darabnak olyan időszaka, amikor egyedül maradsz, amikor szinte senki nem vesz körül. Nem értenek meg, mert másra törekszel, mint amit az átlag ismer és jónak tart. Ne csüggedj, a Te fejlődésedet nem befolyásolja senki, persze csak akkor, ha Te is így akarod.

El fog jönni az az idő, amikor már a körülményeket és önmagadat is kívülről látod. Ez a legoptimálisabb állapot, hisz tudatos vagy és nem vagy “ön-szubjektív”. El fog jönni az az idő is, amikor már úgy gondolod és tudod is, hogy a belső Énedet megtaláltad, s rájöttél, náladnál jobban senki sem tudja irányítani a sorsodat, vagyis önmagadat. Hosszú út vezet idáig, de elérhető. Az igazi függetlenségedet, akkor találod meg, amikor nem a külső körülmények irányítanak téged, nem is az emóciók, hanem Te tudod irányítani a téged körülvevő vagy a veled kapcsolatban kialakuló körülményeket. Ez az igazi vágyott állapot. Egy kedves ismerősömtől vettem kölcsön azt a jópofa mondást: kitettem a bal vállamra az egómat. Hisz az egó nem ellenség, hanem meg nem ismert és fel nem tárt tapasztalatok összessége. Nem kell Őt bántani, teszi a dolgát, hisz van neki. Viszont baráttá, segítővé kell Őt tenni, még annak ellenére is, hogy nem igazán akarja. Mivel nem tudod kikerülni, hiszen a fizikai testeddel az agyadat megkaptad, van benne agyalapi mirigy, tobozmirigy és a többiek. Az egónak az Énnek köze van hozzájuk és még más agyi területekhez is. Most nem térek ki az Egó és az Elme kérdésére, az legyen egy másik írásom része. Szóval maradjunk annál, hogy tegyük barátunkká az Egót, aki segíti a magasabb energiaszinten való tartózkodásunkat.

Sokféle technika van erre. Egyik sem üdvösebb a másiknál. A lényeg az, hogy jussunk el oda, ahonnan érkeztünk és érjük el azt a vágyott állapotot, ahová el szeretnék jutni.

Tudok segíteni.

Gulyás Zsuzsanna

KIÉGTEM

Kiégtem, mondta egy kliensem a napokban.

Mit érzel?

Ürességet.

Az üresség állapota egy idilli állapot bizonyos szempontból.

Igen, tudom, de ez nem olyan. Ez a másik oldal, amikor nagyon lent vagy.

Milyen ez az állapot?

Kedvetlen vagyok, semmi sem érdekel. Érdektelen vagyok és nincs életerőm. Semmi nem hoz lázba, csak vonszolom magamat. Úgy érzem, hogy mindent elveszítettem. Nincs motivációm sem belül, sem kívül. Sötétség és mélység, úgy érzem ebben vagyok benne. Nagyon nehéz kijönni belőle, talán nem is tudok, legalább is ez az érzésem. Olyan mindennek vége állapot.

A kiégés, az ún. born-out sokakban előforduló érzés, szinten mindenki megtapasztalja egyszer valamelyik életterületén.  Legtöbben a munkával kapcsolatban kerülnek ebbe az állapotba. Azonban előfordulhat a párkapcsolatban is. Az életünknek vannak életszakaszai, amelyek fontos tanításokkal érnek el bennünket. Ilyenkor az emelőhatások lendítenek túl, amennyiben ezeket nem alkalmazzuk, akkor krízis, vagy válsághelyzet alakul ki. Ezen kívül a váratlan krízishelyzetek, a korral együttjáró archetipikus élethelyzetek, a félelem állandó jelenléte minden döntésben, okozhat folyamatos elcsúszásokat, kisiklásokat.

Amikor nem a saját belső hangunkkal összhangban élünk, nem tudunk kiteljesedni, ebben a helyzetben is eluralkodhat egy kiégés érzése. Tudjuk, hogy valami nincs rendben, nem ott vagyunk, ahol lennünk kell, nem azt tesszük, amit tennünk kellene. Izgatottá, idegessé, feszültté és bizonytalanná válunk. Amikor valakinek a tanácsára, valaki helyett, vagy sorsáthallás van az életünkben (ezt a családállítással kapcsolatos fogalmat sokan ismerjük) ekkor is elfordulhat a born-out érzés.

Megjelenhet akkor is, ha olyan helyzetben rekedtünk benne, amelyről már régen tudjuk, hogy nem jó nekünk. Mégsem merünk változtatni, mert a változtatástól való félelem, a torokszorító szorongás a jövőtől, vagy a bizonyos helyzeteknek való megfelelés megtorpanásra ítél és gúzsba köt.

A menekülés a boldogtalanstabilizátorok alkalmazásához (TV, drog, ciki, evés, internetes játék, vásárlás, szex stb.) nem hoz megoldást, mert ezekkel csak elódázzuk, vagy elsüllyesztjük egy időre a tudattalanba.

A szemléletváltás, az emelőhatások, a továbblépés, feldolgozás, elfogadás és más módszerek segítenek eljutni az út végén lévő fény megpillantásáig és azon túl.

Mit tettél ma magadért?

Lelked fejlődik. Tudatod fejlődik. Holnap olyasmit tudsz, amit ma nem tudsz még. És nem az a baj, ha fejletlen vagy még, hanem az, ha úgy véled: ez így van jól. Mert akkor így is maradsz. Nem növekszel. Ha egy igazi jóakaratú mesterrel találkozol, az egyszerre simogat, s egyszerre teszi az ujját oda, ahol neked fáj. Nem ő okozza, csak megérinti a benned lévő fájdalomgócot. Szokj hozzá, hogy akik igazán szeretnek, néha megkarcolnak. Visszafordítják tekintetedet oda, ahol még munkád van önmagadon. írja Müller Péter…………..

Így van ez az érzelmeiddel is. Miért gondolod, hogy azokat nem lehet kordában tartani? Miért gondolod, hogy azokat nem kell kezelni és kiművelni? Az életed minden területén tudatosságra van szükséged. Miért? Hogy Te magad vezesd az életedet. Számtalanszor előfordul, hogy kikéred magadnak, ha más beleszól az életedbe. Akkor miért nem kéred ki magadnak, ha a tudatlanságod miatt nem teszel meg olyat, amit kellene a saját érdekedben. Ma mit tettél meg magadért? Keress fel, hogy mutathassak egy új lehetőséget neked. 

A nyertes stratégiák helyett egy kis eszmefuttatás? A végére ott lesz az is!

Duális világban élünk – tudjuk – az ellentétpárok mindenben benne vannak. A jó nincs meg a rossz nélkül és fordítva. A fényt nem ismerhetjük meg a sötét nélkül. A kellemest nem tudjuk értékelni, addig míg nem ismerjük meg a kellemetlent. Ha ebben a tudatosság oldalára állnánk, tudnánk ugyanolyan erőfeszítésbe kerül a dolgokban a jót meglátni, mint a rosszat.

Mit szeretnék ezzel mondani? Azt, hogy sokkal jobb emberek lehetnénk már azzal, hogy mindig a jóra törekednénk. De nem kívülről! Tehát nem azt várva, hogy mások tegyenek nekem jót, mások értsenek meg engem, mások által legyek boldog, mások kedvesek legyenek hozzám, mások oldjanak meg helyettem mindent és én mondjuk addig szívesen várom a sült galambot hátratett kézzel. Szó sincs ilyesmiről! Ez az ELVÁRÁS sehová sem vezet! Ettől soha nem leszel boldog, jó ember és minden, amire egyébként az egész életedben vágysz.

Mi a teendő? Gyakorlatilag a válasz végtelenül egyszerű, magától értetődő. Mindig a legegyszerűbb dolgok vezetnek el a megoldáshoz, változáshoz. Miért kell mindent túlbonyolítani? A túlbonyolítás közben annyiszor, de annyiszor juthatsz vakvágányra. Amire a végére érsz, már semmi köze sincs a kiindulási pontodhoz, az eredeti problémához. Nyilván így a végeredmény sem hoz megfelelő megoldást. Nem ezt a megoldást kerested, nem erre vártál! De észre sem veszed, hogy mi nem jó ebben a helyzetben. Azért, mert akkorra már olyan mélyen elsüllyedtél az saját magad által generált negatív gondolatözönök útvesztőjében, hogy nincs is értelme kisimogatni.

Így működünk az előző posztban tárgyalt vesztes stratégiák használata közben. Igen, mikorra a végére érsz, óriási pusztítást hagysz magad után. Lelki sebeket okozol, megalázol olyan embereket, akik a legközelebb állnak hozzád. Valóban ezt akartad?

Óriási különbség van aközött, hogy megmondod valakinek, hogy “Nagyon dühös vagyok”, vagy azt mondod neki, hogy “Nagyon dühös vagyok, mert Te akkora hülye vagy, mint egy ház”. Ez az ÉN-HATÁR átlépése. Ismétlem óriási különbség van a tisztességes vita és a gorombaság, vagy az önkifejezésem és a szeretteim  (barátaim, emberi kapcsolataim) megszégyenítése között!

Az a baj, hogy a mi kultúránkban az öntudatos méltatlankodás elfogadott, támogatott, divatos, “mert lám-lám micsoda erőm van üzenetet” küldjük magunkról ilyenkor. Ezt hívjuk az önérvényesítés legnagyobb slágerének. “Ne tovább! Hatalmas dühöt érzek magamban, és ezt nem tűröm tovább!” Bármikor, bármilyen helyzetben, bármilyen pillanatban alkalmazzuk, bárkivel szemben. Használata éppolyan jó érzést kelt, mint az alkohol, vagy a drog és éppúgy tarol maga körül, mint az előző kettő. Ezért addiktív. Sajnos ugyanolyan súlyos következményekkel is jár, mivel mérgező akár egy párkapcsolatban, akár bármilyen más kapcsolatodban. Akár a közéletig is elmehetek, de nem célom.  Egy biztos, ezzel soha nem fogunk megoldást találni. Miért? Mert nem is keresünk. Hiszen közben túlságosan lefoglal minket a partnerünk megvetése.

Visszatérve a korábbi gondolatra és onnan folytatva, óriási pusztítást hagysz magad után: ítélkezel felette, megalázod, lelki terrort, lelki agressziót alkalmazol. Esetleg még tettlegességig is elfajul a dolog, mert nincs már más eszközöd a meggyőzéshez. Ahhoz, hogy mindig azt tegye, amit Te mondasz neki!

Erre nincs mentség! Azt sem tudjuk feloldozni, aki ezt teszi a másikkal, de azt a személyt sem, aki ezt eltűri. Mert az egészséges önbecsülés alapja annak a tiszteletteljes életnek, amelyhez mindenkinek joga van.  Mit jelent ez: elismered, hogy minden embernek joga van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak vele. Joguk van kifejezni a vágyaikat, szükségleteiket, joguk van kilépni a veszélyes helyzetekből. De LÁSD MÁR azt is, hogy neked is jogod van mind ugyanehhez.

Álljanak itt akkor a NYERTES STRATÉGIÁK:

  • Panaszkodás helyett – kérés!
  • Szeretetteljes és megértő kommunikáció,
  • Nagylelkű, figyelmes reakció,
  • Egymás megerősítése,
  • Önmagunk és mások megbecsülése.

ADJUNK VÉGRE MAGUNKNAK, MÁSOKNAK, A VILÁGNAK!

Miért érdemes (kell) az érzelmeinket kiművelni?

Mivel a LÉLEK-SZER-TÁR oldal az érzelmekről szól, így az érzelmeken keresztül mutatom meg a lehetséges emberi reakciókat, majd ezek után természetesen a választ is leírom a fenti kérdésre.

Visszautalok ismét a sablonokra. Ebben az esetben mi a behatás? Az a mondatom, hogy miért érdemes (kell) kiművelni az érzelmeket?

Mi történik tehát? Behatás éri a személyt. Érzékeli azt, nyilván a fülén keresztül. Elindul a gondolat-folyam és kiválasztja az illető a jól bevált sablonokból a szerinte oda illő reakcióját.

Hogyan reagál egy

  • (Kétségbeesett, reménytelen, fásult) Hagyjál már békén,  miért kellene nekem bármit is csinálni?
  • (Szorongó, félelmekkel teli) Már megint mit akarnak tőlem, biztos megint valami átverés?
  • (Haragos, gyűlölködő), agresszív) Menj a tudod hová……………..Foglalkozz a jó ……..!
  • (Büszke) Na, aztán Te ne akard megmondani nekem, hogy mit csináljak!
  • (Derűlátó) Huh, de örülök, talán megint valami jó dolgot tudok ebből tanulni!
  • (Elfogadó, megbocsátó) Köszönöm, hogy lehetőséget adtál nekem, hogy fejlődjek.

Nyilván egyértelmű, hogy az első négy emberi reakció sehová sem vezet, leginkább nem a fejlődéshez, vagy a személyiségünk formálásához.  Ennek következtében az életben sem nagyon jut előre, sem az emberi kapcsolataiban, sem a munkájában, de igazán egyetlen életterületén sem.

Ezért érdemes (kell) tehát az érzelmeket kiművelni. Saját magunk számára is kellemes, elviselhető, kiegyensúlyozott helyzetet teremteni önmagunkban is.  (Valaki önmagát sem bírja elviselni. ) Ettől jobban érezzük magunkat, szeretni fogjuk magunkat, majd ezek alapján másokat is. Szerethetőek leszünk. Tehát elindul a belülről kifelé való átalakulás. Hidd el mindenki észre fogja venni!

Egyébként vannak vesztes és nyertes stratégiák. Ezekkel nap, mint nap együtt élünk, s ezek okozzák az agresszióval teli vagy akár erőszakmentes kommunikációinkat. Erre egy másik alkalommal kitérünk.

Félünk-e az érzelmektől?

Félünk-e az érzelmeinket kimutatni? Félünk-e attól, hogy feltárjuk, mi van bennünk? Félünk beszélni róluk? Egyáltalán bevalljuk magunknak, hogy milyen érzelmeink vannak? Vagy még mi magunk elől is elrejtjük ezeket? Esetleg hazudunk önmagunknak ezzel kapcsolatban?

Hát persze, hogy félünk!!!! Mitől félünk? Attól, hogy átvernek bennünket. Attól, hogy megbántanak. Attól, hogy visszaélnek az érzelmeinkkel. Attól, hogy megaláznak bennünket. Még sorolhatnám………

Félünk. A legrosszabb, amit tehetünk. Mégis így érzünk. Az érzelmek tudományos magyarázatánál már utaltam az ún. sablonokban gondolkodunk témára. Igen, így érzünk, mert ezt tanultuk meg. A primer (közvetlen családi) és a secunder (óvodai, iskolai) környezeti hatásainkból megtanultunk, hogyan reagáljunk egy bennünket ért érzelmi behatásra. Megtanultuk, lemásoltuk. Ha sikeres volt, működött, bejött nekünk, akkor ezt sablonként eltároltuk az emlékezetünkben és a következő ilyen behatásra ugyanúgy válaszolunk.

Persze, ez nem elegendő még. Vannak nyilván empirikus tapasztalataink is erre. Amikor megtapasztaltuk, hogyan bánnak velünk. Úgy gondoljuk, hogy a következő is pontosan ugyanolyan lesz.

Megismétlem. Érzelmi behatás történik velünk. Érzékeljük. Azután gondolatok jönnek velük kapcsolatban, nyilván a jól bevált sablonokból. S ez alapján ítélkezünk, véleményezünk, értékelünk. Érezhető tehát, hogy többszörösen is hiba csúszhat a folyamatba. A végeredmény, a megoldás mindig az azt megelőző lépésből alakul ki. Amennyiben az hibás, a végeredményünk rossz. De ezt még számtalan más hatás is befolyásolja.

Vannak egyébként olyan emberek, akik egyáltalán nem érzékelnek, nincs érzelmük. Alexitymiásoknak hívják őket. Nem lehet könnyű így élni. Egy olyan világban, ahol minden másodpercünket áthat valamilyen érzelem.

A legrosszabb tehát, amit tehetünk, hogy félünk. A legalacsonyabb rezgést produkáljuk ilyenkor. A félelmet az egész testünkben érezzük, a lábujjainktól a fejünk búbjáig. Ki tud ilyenkor ésszerűen gondolkodni? Senki.  Így ebben az állapotban senki.

Mi következik tehát ebből? Meg kellene tanulni nem félni. Ezért is fontos az érzelmek kiművelése…………………